Nyomtatás
2019. október 29., kedd 00:00

10 éves a Mandulás-hegyi Kutyaotthon

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Azért hoztuk létre 2009-ben, mert tudomásunkra jutott, hogy a szomszédos város kis menhelye már nem tud több kutyát befogadni, így az időnként városunkba látogató sintér az elszállított ebeket nagy valószínűséggel az utolsó útjukra viszi. Úgy gondoltuk, ez nem méltó Sárospatakhoz, ahol Szent Erzsébet született, amit Petőfi szent földnek nevezett, ahol a Rákócziak éltek, amit a Bodrog-parti Athénként emlegetnek.  Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik - mondta Mahatma Gandhi és úgy gondoltuk ez városunkra is érvényes. Nagyon rossz erkölcsi bizonyítványt állítottunk volna ki saját magunkról – mi sárospatakiak - azzal, ha a hűség mintaképeit sintérkézre adjuk, mert valamilyen okból az utcára kerültek. Ilyen meggondolásból elkezdtük tehát kialakítani a menhelyet Sárospatak – és természetesen a vonzáskörzet - gazdátlan kutyái számára. Nagyobb területtel nem kalkuláltunk gondolva, hogy ezt Sátoraljaújhelyhez és hozzánk hasonlóan más városok is megoldják maguknak. Ebben nagyot tévedtünk! Nem oldották meg sem akkor, sem azóta! Miskolctól Sárospatakig egyetlen menhely sincs, kóbor kutya viszont annál több, amiknek hamarosan megtudtuk, hogy mi volt a sorsa: egy haláljárat gyűjtötte és vitte őket a térségben működő „állategészségügyi állomásra” ahol injekciós tűvel végezték ki valamennyit.  Több mint 50 település önkormányzatával volt szerződése az állomásnak…Ez az egész országban így működik, az állam gyepmesteri telepeket létesített, nem menhelyeket.  Miután ezt megtudtuk, igyekeztünk megelőzni a sintért, a helyi állatvédőkkel építettünk ki kapcsolatokat, akik jelezték, ha kóbor kutya jelent meg a településen. Ez évekig jól működött, nekünk is részünk volt abban, hogy végül Zemplén sintértelepe bezárt. Ezután viszont már nem csak az állatvédők hívtak bennünket, hanem a polgármesterek is – a terhelés még nagyobb lett. Próbáltuk állni a sarat, miután a kennelek megteltek, a nagy udvarunkat népesítettük be állandó, éjjel-nappali felügyelet mellett – ezek a kutyák sátrakban aludtak, mint az emberek földrengés idején. Látva, hogy ezt így nem lehet folytatni, segítséget kértünk az interneten, nem titkolva, hogy rendkívüli állapot állt elő.A segélykérés nem maradt eredmény nélkül, bel- és külföldről egyaránt érkezett segítség. A hazai tipikusan „magyarra” sikerült: a lényege az lett, hogy minden létező, több mint 10 szervhez és hivatalhoz feljelentettek bennünket a főként a fővárosból és környékéről érkezett „segítők”.Ezzel nem lettünk kisegítve, de még jártak az ellenőrök, amikor szerencsére megérkeztek a valódi segítők is, egy igazi állatvédő klub, a Hope for Life Ausztriából. Nem érkeztek üres kézzel sem akkor, sem azóta, ugyanis a kapcsolat lassan 3 és fél éve tart. Ide jövet élelmet és takarókat hoznak, visszafelé kutyákat visznek. Gyakran napokat töltenek itt, hogy végig fotózzák a kutyáinkat. A fotók alapján keresnek kint befogadó családokat és legközelebb már viszik is a kiválasztott kutyákat. Közben újjáépítették a menhelyet, már saját orvosi rendelőnk is van, valamint rágcsálómentes élelmiszer és takaróraktárunk. Ezt az épületet saját kezükkel építették. Az összes állatorvosi költségeinket is átvállalták, nálunk minden egyes kutya ivartalanítva van – sőt már második évben hirdettek ingyenes ivartalanítási akciót a lakosság számára is. Azt mondják, közelebb is volna menhely, de szívesen végigutazzák az országot, mert szeretik a kutyáinkat, amik jól „szocializáltak” egymáshoz és az emberhez is barátságosak.Ez a 10 év egy nagy küzdelem volt és sok szenvedéssel járt, mégis érdemes volt elkezdeni és végig kitartani. Jó volt látni, hogy az emberek jóságára lehet számítani, ha odamentem a vállalkozókhoz segítséget kérni, egy sem utasított el, pedig nem kis értékekről volt szó (Hegyi, Bana, Derczó, Kerülő és még sokan…). Hasonlóan az egyszerű emberek, akik naponta jönnek, táppal, leolvadt hűtő tartalmával, nem használt bútordarabbal, vagy szőnyeggel, az adójuk 1%-áról is 686-an rendelkeztek 2019-ben szervezetünk, a Zemplén Help Alapítvány javára. Igaza van Böjte atyának: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.” Hasonló boldogság látni az állatok megnyugvását, amikor ismét bízni kezdenek az emberben. Amikor több heti bolyongás, fagyoskodás, koplalás és zavargatás után oda bújnak hozzánk és látjuk rajtuk, amit gondolnak: „ez az ember nem bánt engem, ez az ember szeret…”. Nem ritka, hogy egy balesetes kóbor kutya röntgenfelvételét nézve a testében ólomgolyót is látunk.  Kell, hogy Őket is szeresse valaki!    
Megjelent: 2910 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. április 01., szerda 21:25
Törő Gábor

Legfrissebbek a szerzőtől: Törő Gábor

Kapcsolódó elemek